Egyházi rendek - A Fekete Gárda (Morr lovagrend)

szerző: Girion

A Fekete Gárda (Black Guard)
Patrónus istenség: Morr
Elsődleges Rendház: Luccini, Tilea
Nagymester: Lavarro San Andrea
Szineik: Fekete

Morr Fekete Gárdistái a félelem és rettegés érzését keltik barátaikban épp úgy, mint ellenségeikben. A teljesen zárt fekete obszidián páncéljuk és esküjük az örök némaságra, igazán zavaróvá teszi a jelenlétüket. Sokan azt is suttogják, hogy nem mások, mint élőholt lelkek, akiket Morr kultuszának szolgálatára láncoltak eme világhoz a papok. Az igazság természetesen sokkal evilágiabb: A Fekete Gárdisták olyan halandó lovagok, akik hűek a Halál Istenéhez, céljuk, pedig a temetők, mauzóleumok és Morr más szent helyeinek védelme. Illetve gyakran hívják őket azért, hogy élőholtakat és az őket e világra hívó nekromantákat vadásszanak le.


A Rend

A Fekete Gárda ritkán vonul háborúba, ők a hódítókat űzik el, és útját állják a halál birodalmából érkező ellenségnek. Nem meglepő hogy a legtöbb Sylvania sötét urai ellen induló seregben megtalálhatjuk őket. Megjegyzendő még ezen felül, hogy a Fekete Gárda aktívan kivette a részét az Arábia elleni szent hadjáratból. Jelenlétük felbecsülhetetlennek bizonyult El-Haikk ostroma során, ahol csendességük és elszánt helytállásuk sokakat rémített meg a védők közül, akik abban a meggyőződésben harcoltak, hogy az ősök feldühített szellemei tértek vissza hogy elpusztítsák őket.

A valós okra, ami a Fekete Gárda a hadjáratban való részvétele mögött húzódott csak azután derült fény miután a Szultánt kivégezték, és seregei szétszóródtak. Ahelyett hogy hazatértek volna, a Gárda tovább menetelt egyenesen előre a Halál Földjére, Khemribe. Mikor megérkeztek harcba bocsátkoztak a Sir Urak élőholt seregeivel, egy hosszan elhúzódó háborúba kezdve ezzel ellenük. Sok Gárdista pusztult el a Khemribeli hadjáratban, amit csak a Fekete Hadjárat néven emlegetnek, de azok, akik visszatértek mesés kincseket és sötét tudást rejtő ősi könyveket hoztak magukkal. Ezek most mind Morr Lucinibeli Nagy Templomának azon lepecsételt kriptáiba vannak zárva, amik csak a legnagyobb szükség idején nyílnak fel.

A Lovagok

A Fekete Gárdisták azonnal felismerhetőek az általuk viselt nehéz fekete obszidián vértekről, amik díszesen faragott holló motívumokkal vannak díszítve és ki vannak párnázva lehetővé téve a lovag számára, hogy mozdulatait csak a kísérteties csend kísérje. A páncél teljes mértékben elrejti minden jelét, hogy egy élő lovag van benne, ez a színpadiasság nemcsak segít fenntartani a lovagok körüli félelmetes túlvilági aurát, de hasznos is mivel még a legkisebb érintés is lehetővé teheti az éjszaka egyes teremtményei számára, hogy elszívják ellenfelük lelkét. Végül pedig, mikor olyan ellenséggel harcolnak, ami rendelkezik azon istentelen képességgel, hogy visszatérjen a sírból és sötét mágiát használva rémálmokba illő szentségtelen varázslatokat szabadítson rájuk jóval az után, hogy elhagyták a csata mezejét, nos, előlük hatásosan rejti el a harcos valódi identitását.
A Fekete Gárda tagjai a rendbe való beavatásukkor leteszik a némaság esküjét, ami megtiltja számukra a beszédet, és hogy bármilyen hang elhagyja ajkukat kötelességeik teljesítésekor. Ez csak tovább növeli a fenyegető légkört, ami körüllengi őket. Egy Fekete Gárdistát csak ritka alkalmakkor nem köti esküje, mint egy figyelmeztetés vagy parancs kiadása a csatában, s ezt is csak a lehető legrövidebben. Vannak, akik ha tehetik, még ezt is elkerülik, és csak kézjelekkel kommunikálnak, és esküjüket az ima magányán kívül mindig megtartják. A rend legbűnbánóbb és fanatikusabb tagjai néha még a saját nyelvüket is kivágják esküjük megtartása érdekében.

A Fekete Gárdisták erős, éjfekete csataménekről harcolnak, amik hasonló feketére lakkozott illetve obszidiánból készített páncélba vannak öltöztetve. Lovaikon ülve hatalmas kétkezes kardokkal és harci kalapácsokkal harcolnak, amik ezüsttől csillognak, midőn lesújtanak ellenfeleikre. A Fekete Gárda azonban nem mindig tud lóhátról harcolni, például mikor őrt állnak vagy ellenfeleiket egészen sírjaik vagy kriptáik mélyére üldözik, ilyenkor baljós kinézetű alabárdjaikat használják.

A Gárda elsődleges célja Morr kertjeinek és templomainak védelme. Éberen őrködnek eme szent helyek felett, megóvva őket a sirrablók és fajtájuk tisztátalanságától. Sokan a lovagok közül csatlakoznak Morr valamelyik méltóságos szolgájához, védelmet és baljós kisugárzást biztosítva a papoknak. Míg a Fekete Gárdának ritkán jut alkalma arra, hogy szembeszálljon, hitük többi alattomos ellenségével addig mindig örömmel vállalják az élőholtak elpusztításának nehézségeit, habár eme feladatnak nem ők az élharcosai. Testvérrendjük a Holló lovagok tehetséges és rettenthetetlen harcosokat fogad sorai közé. Egyetlen céljuk minden zombi és csontváz felkutatása és elpusztítása, valamint az őket megidéző nekromanták és vámpírok eltörlése. Ők egy sokkal agresszívabb rend, akik nem illenek bele azokba a hosszú békés időszakokba, amik a Fekete Gárdát jellemzik.



2 megjegyzés :: Egyházi rendek - A Fekete Gárda (Morr lovagrend)

  1. Szia,

    Csak egy kis kiegészítés: a Black guardok nem fogadnak általános némaságot. Csak szolgálatban nem beszélnek, egyébként pedig igen. Nights Dark Master 96. oldalán van leírva.

  2. "ami megtiltja számukra a beszédet, és hogy bármilyen hang elhagyja ajkukat kötelességeik teljesítésekor"

    Nem én fordítottam a kérdéses bejegyzést, de szerintem a fordító is erre gondolt ebben a mondatban, vagy legalábbis nekem ez jön le.

Megjegyzés küldése